Bánfalvi László, a HC Központ vezetője

Eredetileg a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán számítástechnikai rendszerszervezőként végeztem. A főiskola után bankban, hitelezéssel kezdtem foglalkozni, mely teljes mértékben a véletlennek köszönhető. Valamennyi korábbi munkahelyemre szívesen gondolok vissza, ám legbüszkébb talán arra vagyok, hogy dolgozhattam olyan cégnél is, melyben a négy alapító egyikeként kezdtem, s a nulláról indulva - elérve a 11 Milliárd Ft-os mérlegfőösszeget és a 70 főt - a vezérigazgatói pozícióig jutottam.

2005. májusában kerültem az Otthon Centrumhoz. Az interneten akadtam rá a hirdetésre, melyben a HC Központhoz vezetőt kerestek, s melyet nagyon szimpatikusnak találtam. A továbbiakban a kiválasztás gyorsan - egy-másfél hét alatt - lezajlott, és számomra kedvező döntéssel zárult.

Szeretek ebben a jó és jó kedélyű csapatban dolgozni, valamint építeni azt. A szakmai tudás mellett nagyon fontosnak tartom a humorérzéket, és vallom, hogy akinek nincsen, sokkal nehezebben oldódik fel a csapatban, és nehezebben dolgozik együtt a többiekkel. Örömmel tapasztalom, hogy bár nagy cégcsoportról van szó, a cég megtartotta a "családias" vonásokat.

Az Otthon Centrumnál nincsen "hivatali elöljárósdi" és túladminisztrálás, ami nagyobb szervezeteknél előfordul.

Szabadidőmben próbálom utolérni magam az otthoni feladatok ellátásában, illetve szeretek kirándulni, és a szabad levegőn lenni. Régen atletizáltam, majd középiskolás koromtól kosárlabdáztam is, de egy idő után abba kellett hagynom - ha lenne rá idő, ezeket is szívesen csinálnám.

térkép
Kapcsolatfelvétel

Keressen minket: +36 1 234 5678

Kérdések és válaszok